2014. december 3., szerda

A világhálóba keveredett ember - könyvajánló

Forrás: http://www.eltereader.hu/media/2013/12/Veszelszki_borito_reader.jpg

Az egyelőre rendkívülinek tűnő blogbejegyzésem témája akár rendszeressé is válhat, ugyanis a tervem szerint, ha valamilyen világhálóval kapcsolatos könyv megjelenik, amelynek némi köze van az információbiztonsághoz, és érdemesnek találom ajánlani, akkor természetesen így teszek. Jelen esetben most egy Veszelszki Ágnes által szerkesztett könyvet szeretnék bemutatni, melynek címe "A világhálóba keveredett ember". 

2014. december 1., hétfő

Információbiztonsági kérdések a hagyományos médiában

Forrás: http://ec.europa.eu/digital-agenda/sites/digital-agenda/files/EU%20Media%20Futures%20Forum%20pic_0.jpg

Az internet megjelenése előtt egész mást jelentett az információbiztonság és az azzal kapcsolatban elkövetett jogsértés, mint manapság. Az emberek személyes adatai sokkal kevésbé voltak veszélyben. A legnagyobb veszélyt legfeljebb az jelentette, ha valakinek ellopták a személyes iratait, pl. a személyigazolványát, mert azzal vissza lehetett élni. Az ezzel kapcsolatos jogsértések közül a legsúlyosabb volt a ma is ismert okirathamisítás.

Az adatvédelem kérdésével kapcsolatban a személyes adatok a világháló előtt még csak az ezzel megbízott, megfelelő szintű illetékességgel rendelkező adatkezelők kezében voltak, és nagyon kicsi volt az esélye annak, hogy a kiszivárgás során a nagyközönség számára is elérhetővé válnak. Erre az egyik jó példa a kórházi "adatbázis", amikor papírkartotékokon tárolták a betegekről szóló információkat, mint például név, születési idő és hely, anyja neve, lakcím, betegsége. A magánszemélyek is általában papíralapú hordozókon tárolták a saját információkat, mint például a fényképeiket, amelyek meg tudtak maradni az otthon biztonságában, így nem fenyegetett az a veszély, hogy sérül a privátszférájuk. Amikor még nem volt mindennapos gyakorlat az internetezés, addig főleg az jelentette a problémát, hogy a különféle adathordozók kézről-kézre, illetve gépről-gépre jártak, hogy hozzá tudjanak az emberek férni az adatokhoz, viszont a rajtuk lévő vírusokkal meg is lehetett fertőzni a számítógépeket. Akkoriban leginkább a floppy, a CD és a winchester jelentette a legfontosabb adathordozót.

2014. november 21., péntek

Okostelefónia vagy okostelefóbia?


Forrás: http://www.pcadvisor.co.uk/reviews/mobile-phone/3496524/lg-g-flex-curved-smartphone-review/

Mi teszi okossá az okostelefonokat? Mivel érdemelte ki az „okos” jelzőt? Talán azzal, hogy okosabb, mint a többi hagyományos mobiltelefon, mert a sok különféle mobilalkalmazások miatt majdnem annyit tud, mint a személyi számítógépek? Ennyi erővel akár a személyi számítógépeket is nevezhetnénk okosnak, sőt azok szerintem ebből a szempontból sokkal okosabbak, mert például sokkal nagyobb teljesítménnyel bírnak.

A nagy kérdés az, hogy az okostelefon jó vagy nem jó dolog? Erre a kérdésre nem lehet egyértelműen választ adni; nyilván vannak hasznos tulajdonságai, de megvallom, nekem van némi ellenérzésem vele kapcsolatban. Hogy miért? Mindjárt kiderül a cikkemből.

Nem vagyok oda a mémekért, de szerintem nagyon találó a lenti kép, amely talán az egész cikkem lényegét összefoglalja.

2014. november 8., szombat

Grooming

Végül elérkeztünk a cikksorozatom utolsó állomásához, amely a grooming témakörre épül (nem, a szó nem testápolást jelent magyarul). Ha internetes környezetről beszélünk, akkor a fogalom lényegében véve behálózást, becserkészést takar, amikor egy felnőtt, egy pedofil, az internet segítségével gyermeknek kiadva magát próbál kiskorúak közelébe férkőzni. Az ilyen felnőttek értenek a gyerekek nyelvén, és általában valamilyen közösségi oldalon vagy chat szolgáltatáson kezdeményezik velük a beszélgetést, hogy elnyerjék a bizalmukat, és kiválaszthassák a "megfelelő" áldozatot.

Bizony, ez nem hangzik túl fényesen. Tökmindegy, hogy a felnőttek gyereknek adják-e ki magukat, vagy vállalják-e a valódi korukat, szerintem mindkét eset ugyanúgy aljas. Akár webkamerán keresztül, akár fizikai érintkezés folyamán fajtalankodnak egy gyerekkel, az ugyanolyan bűncselekménynek minősül. Nincs mit szépíteni rajta!

Sajnálatos módon sok szülő nem figyel a gyerekük internetezési szokásaira, így a ragadozók könnyebben becserkészik őket. Sőt sok esetben még személyes találkozóra is sikerül rávenni őket, amelynek következtében a gyermekáldozatok eltűnnek, és rosszabb esetben a szülők soha nem láthatják őket viszont. "Jobb" esetben is a gyermekek olyan súlyos lelki sérülést szenvednek, ami kihatással van egész hátralévő életükre; így van ez még egy virtuális találkozás esetében is.

Létezik egy, a világon egyedülálló módszer arra, hogy a legújabb technológiák felhasználásával hatékonyan elfogják a pedofilokat. Ehhez egy nem akármilyen kislány segítségét vették igénybe.

Forrás: http://www.cnet.com/news/meet-sweetie-a-virtual-girl-created-to-target-child-predators/

2014. november 2., vasárnap

Mi fán terem a fappening?

A szextingről szóló bejegyzésem után úgy érzem, hogy a fappeningről is kellene írnom, hiszen ez valamilyen mértékben kapcsolódik ehhez a témakörhöz. Ám van egy nagyon fontos különbség a kettő között: a szexting egy személy saját intimszférájának önkéntes lemondását jelenti, a fappening esetében pedig mások intimszférájának teljes semmibe vételéről van szó. Ám nem mindegy, hogy milyen körülményről beszélünk, maga a kifejezés pedig ízléstelen és visszatetszést keltő; ezekről hamarosan részletesebben fogok írni.

Az történt ugyanis, hogy a hackerek (pontosabban crackerek, de inkább maradjunk az előbbinél) az iCloud szervereiről leszedték híres színésznők saját magukról, okostelefonjuk igénybevételével készített meztelen képeit, és azokat közzétették az interneten, pontosabban a 4chan és a Reddit nevű fotómegosztó oldalakon. Ezt a jelenséget legjobban Jennifer Lawrence (Éhezők viadala, Napos oldal) színésznő szenvedte el.

A helyzet pikantériája az, hogy ennek nemcsak filmsztárok, hanem magánszemélyek is áldozatul eshetnek, ugyanis már legalább százezer kép szivárgott ki a Snapchatről. Ez utóbbi jelenség a "snappening" nevet kapta.

Forrás: http://www.dailyhiit.com/hiit-blog/hiit-life/fashion-lifestyle/5-reasons-jennifer-lawrence-great-role-model-men-women/

2014. október 29., szerda

Outernet - végső megoldás az internetadó ellen?

Forrás: http://fossbytes.com/outernet/

Hadd szakítsam meg az adatvédelemhez fűződő posztjaim sorozatát egy bejegyzés erejéig. Megfigyeltem, hogy a napjainkban az internetadó körüli hírverés nagyon aktuális téma, és minden internetezőt érint, így gondoltam, én se hagyhatom figyelmen kívül. A blogbejegyzésemben nem megvitatni kívánom, csak egy lehetséges elkerülési megoldásra szeretném mindenkinek a figyelmét felhívni, amelyet úgy hívnak, hogy Outernet és a legfontosabb ismertetőjegye az, hogy ingyenes. A nagy kérdés az, hogy tényleg felválthatja-e a fizetős internetet, és ezzel együtt semmisnek tekinthető-e az internetadó?

2014. október 27., hétfő

Cyberbullying

Forrás: http://peckopivo.com/wp-content/uploads/2014/08/cyberbullying.png
Ha már egy korábbi bejegyzésemben szó volt a szextingről, essék szó a cyberbullyingról is. Ahogy a szextingben is, a cybelbullyingban is legtöbbször tinédzserek vagy fiatalok érintettek, akik különféle veszélyeknek vannak kitéve. A cyberbullying ugyanis az internetes rendszer olyan sajátossága, ami miatt sok fiatal lett lelki beteg vagy követett el öngyilkosságot. Nem elég, hogy az áldozat az iskolában az osztálytársai zaklatásai miatt szenved, hazaérve az interneten valamelyik közösségi oldalon folytatódik a terrorizálás. Ilyenkor a sértett személyben lelki, illetve mentális zavar léphet fel, és olyan mélységű depresszióba zuhanhat, amely akár öngyilkosságba is hajszolhatja. A fiatal korosztályokon belüli erőszak mindig is jelen volt, manapság azonban az informatika térnyerésével tovább tetéződik a baj. Az újfajta, online térben folytatódó lelki terror érzelmileg még megterhelőbb, és nagyobb csapást mérhet, mint a fizikai bántalmazás, valamint ugyanolyan nehéz megszabadulni tőle. A felnőttek pedig aligha tudják ezt szabályozni, sőt gyakran nem is tudnak róla.

2014. október 23., csütörtök

Szexting

Forrás: http://www.rollingstone.com/culture/news/sexting-shame-and-suicide-20130917

Kezdődjék hát az a fajta cikksorozatom, amely a szexting, cyberbullying és grooming címeket kapta. Ezek a kifejezések internetes környezetben születtek és több vállfajuk is létezik, amiről sokat lehetne írni, de egyelőre az első témakörre fókuszálok, amely csakúgy, mint a többi, napjaink társadalmának egyik legsúlyosabb problémája. Olyan súlyos helyzetről beszélünk, amely végső esetben akár öngyilkosságba is hajszolhatja a megszégyenült áldozatot. Úgy gondolom, hogy a szexting valamilyen mértékben kötődik a cyberbullyinghoz, vagyis ez lehet akár annak következménye is, de erről majd egy későbbi bejegyzésben írok.

Nézzük meg a szó eredetét! A szexting angol nyelvű kifejezés, ami a szex és texting szavak összevonásából keletkezett. Főleg a szexuális tartalmú szövegek, képek vagy videók világhálón történő cseréjéről beszélünk. Ebben leginkább a tinédzserek érintettek, de számtalan felnőtt is előszeretettel alkalmazza ezt a módszert. Az okostelefonok nagyon megkönnyítik az ilyen képek vagy szövegek elküldését, hiszen az gyorsan és rugalmasan történik meg, és a legtöbb tini rendelkezik ilyen eszközzel.

Ez a jelenség nemcsak hogy megváltoztatja az emberek szexuális szokásait úgy, hogy a közöttük lévő távolság kiküszöbölésével a valódi fizikai érintkezést képekkel, videókkal és szövegekkel helyettesítik, hanem olyan következményei is lehetnek, mint például, hogy a felek elveszítik az ellenőrzést az ilyen tartalmak kezelése fölött, így azok könnyen illetéktelen kezekbe kerülhetnek.

Az alábbi kép jól mutatja azt a helyzetet, amikor valaki meggondolatlanságból véletlenül rossz személynek küldi el saját magáról készült meztelen fotóját:

2014. október 22., szerda

Bevezető gondolatok

Forrás: http://www.edudemic.com/internet-minute-infographic/

Ez a blog a 21. században érvényben lévő információbiztonsági kérdésekre fókuszálk, elsősorban a magánszférára és adatvédelemre. Többek között felhívja arra a figyelmet, hogy milyen kockázatok vannak a világhálón való megjelenés során, és hogyan kell védekezni a különféle veszélyek ellen. Ezzel a témával kapcsolatban írtam már szakdolgozatot, és úgy vélem, érdemes lehet, ha a nagyközönség számára is közzé teszek hasznos információkat újabb és újabb bejegyzésekkel.

Szó lesz még az iskolai erőszakról, sextingről, cyberbullyingről és sok más virtuális világban történő negatív magatartási formákról is, amik napjaink súlyos problémáját jelentik, és az internet térhódítása következtében felerősödtek. Mindezek a jelenségek egyre nagyobb jelentőséget kapnak a mi világunkban, akár tudjuk róluk, akár nem, hiszen manapság a legmodernebb számítástechnikai eszközök használata nagy divatnak örvend elsősorban a fiatalok körében, és a digitális világ észrevétlenül beférkőzött mindannyiunk életébe. A blogbejegyzések írása közben arra törekszem, hogy minél aktuálisabb és minél érdekesebb infók kerüljenek napvilágra és az interneten fellelhető cikkekre is fogok hivatkozni, hogy növeljem a hitelességet.

Azért indítottam ezt a blogot, mert érdekesnek találom a témát és az a célom, hogy felhívjam az emberek figyelmét az ilyen veszélyekre, egyéb újdonságokra, hogy körültekintőbbek legyenek a saját adataik, illetve fotóik megosztásánál, és megoldást, tanácsokat nyújtsak a problémákra. Úgy vélem, ez a blog bárkihez szólhat, aki aktívan tevékenykedik az interneten. Remélem, az írásaimat hasznosnak fogják találni, és minél kevesebb káresemény következik be.